BÉKÉS megye
Békés megye
Vár, Kastély, Művészet, Fesztivál, ez Békés megye
Az Alföld legősibb vára, a több mint 600 éves Gyulai Vár, amely Közép-Európa egyetlen síkvidéki gótikus stílusban épült téglavára. A szépen felújított erőd termei és kiállításai regényesen mesélik el hat évszázad történetét. A régi szigeterőd földszintjén látható a várbörtön, az éléstár, a kovács- és fazekasműhely, az emeletén pedig a várúri lakosztályok, a fegyvertár, az alabárdos- és lovagterem, valamint a „szandzsákbég” fogadószobája található.
A megyében tizenegy kastély, a gyulai Almásy, a szarvasi Bolza, a szabadkígyósi Wenckheim grófi családok palotái és azok csodálatos parkjai láthatók. Békés legszebb és leghíresebb kastélya a varázsos szépségű parkkal övezett szabadkígyósi kastély, melyet az előkelő Wenckheim család Ybl Miklós tervei alapján 1875-1879 között építetett.
A megye fontos turisztikai látványossága, a nyolc út találkozási pontjánál 1820-ban felépült legendák övezte Kondorosi Csárda. Vastag falaiban titokzatos rejtekhelyeket, pincéjéből kijárati alagutat, kéményében pedig az útvesztők sorát hozták létre. A legendák említik a fogadót, mivel „titkos” létesítményeiben, a korabeli betyárok is menedékre találtak. A néphagyomány szerint, alagútjában a híres betyár Rózsa Sándor is rejtőzködött. A ma is látható barokk stílusú csonkakontyos oromzatú, nádfedeles, tornácos épületet 1874-ben építették, ma múzeumként működik. Az épületben található étterem a XIX. század hangulatát idézi.
Nálunk az édesszájúak is megtalálják számításaikat, mert Gyulán található az ország egyik legrégebben működő cukrászdája a „Százéves Cukrászda”, mely valójában közel 170 éves.
Békéscsaba messze földön híres szülöttjének Munkácsy Mihálynak, a valóságos festőfejedelemnek a legtöbb csodálatos alkotása itt Munkácsy Múzeumban található meg, köztük van például az impozáns méretű Krisztus Pilátus előtt c. kép. A város a „Munkácsy Emlékszoba” elnevezésű tárlattal a festőóriás életét igyekszik bemutatni.
Talán sokan nem tudták, hogy a Himnusz zeneszerzője és magyar opera megteremtője Erkel Ferenc Gyulán született, a város jeles szülöttére a németvárosi szülőházában berendezett állandó kiállítással emlékezik a város.
A békési különlegességek teremtik meg a bázisát számos évente megrendezésre kerülő és immáron egyre jelentősebb gasztronómiai-turisztikai fesztivál számára. A csabai kolbászt -az 1997-óta megrendezésre kerülő- közkedvelt Csabai Kolbászfesztivál tette európai hírűvé, ahol a közel 300 kolbász-készítő csapat lelkes versengése folytán még a „kerítés is kolbászból van!”. Szintén több tízezer érdeklődő szempár kíséri figyelemmel az évről évre visszatérő Gyulai Pálinka és Kisüsti Fesztivált, vagy a termetes dinnyéiről ismert Medgyesegyháza augusztusi Dinnyefesztiválját. Izgalmas szeptember eleji kikapcsolódást jelent ellátogatni Szarvasra a Szilvanapokra, ahol a szilvásgombócban és a helyszínen készülő fortyogó igazi szilvalekvárban, valamint a ciberében a nagy- és dédnagymamáink receptjei elevenednek meg. A Gyomaendrődi Sajt és Túró fesztivál, valamint a szintén itt megrendezésre kerülő Halfőző Verseny, vagy a Békési Tarhonya Fesztivál, rendezvényei szintén a térség régmúlt időkből való hagyományait, egyedi értékeit igyekeznek feleleveníteni és megőrizni az utókor számára. A turisztikai rendezvényeink érdekes színfoltját jelentik a tél végén, februárban Gyulán évente megtartott Reneszánsz Fesztivál, az augusztusi Kondorosi Betyárnapok, vagy a szintén augusztusi gyomaendrődi Nemzetközi Bogártalálkozó (Volkswagen), valamint a békési Madzagfalvi Napok.
Web: www.turizmus.bekesmegye.hu
Csodatévő termálvizek: - Sanus per aqua!
A folyókkal szabdalt Békésben, a mély rétegek gazdag termálvízkincset rejtenek…
A megyében tizenegy termál illetve gyógyfürdő van, azaz szinte minden nagyobb városunk rendelkezik saját fürdővel, a megye tehát egy valóságos „fürdőköztársaság”. E „fürdőköztársaság” két legnevesebb oszlopa a Gyulai Várfürdő és Orosháza melletti Gyopárosfürdő.
Békés-megye egyik legjelentősebb attrakciója az egykori Almásy kastély parkjában létesült világhíres Gyulai Várfürdő. A Dél-Alföld legújabb, legmodernebb, európai színvonalú strand- és gyógyfürdője. Vendégeink gyönyörű környezetben, az Almássy-kastély 8,5 hektáros 200 éves ősparkjában kapcsolódhatnak ki. Minden korosztály számára tökéletes szórakozást nyújtanak az újjávarázsolt gyógymedencék, az élménymedencék, a gyermek-víziparadicsom, pezsgő és hullámmedence, valamint az óriás- és kamikáze csúszdák.
A Várfürdő
Az Orosháza melletti Gyopárosfürdő az Alföld igazi gyöngyszeme. A gyógy-, park- és élményfürdő a gyógyászat mellett Wellness-központtal és szaunaparkkal is rendelkezik, az izgalmat keresőket a két óriás csúszdával felszerelt élménymedence várja. A szép kilátást nyújtó víztorony, a festői környezetű tórendszer, a nagy zöldterület mind az ideérkező vendégek aktív pihenését szolgálják. Elérhetőségei: 5904 Orosháza, Fasor u. 3., Tel.: +36/68/411-962, +36/68/512-260, Fax.: +36/68/512-261, e-mail: furdort@gyoparosfurdo.hu, honlap: www.gyoparosfurdo.hu
E közkeletű intézmények mellett, azonban több kisebb, kevésbé felkapott hangulatos gyógyfürdő is várja vendégeit Békéscsabán, Gyomaendrődön, Szarvason és Füzesgyarmaton is.
Jöjjön el hozzánk, és élvezze a termálvíz gyógyító erejét! Pihenjen és kényeztesse magát a wellness szolgáltatásokkal! A fürdőzés után ne feledkezzen meg a megye más kínálatáról sem, például a Munkácsy Mihály Múzeumról, ahol a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye látható vagy a Kondorosi Csárdáról, a szabadkígyósi Wencheim Kastélyról, a gyulai Várról, a dévaványai Túzok Rezervátumról, hogy csak néhány kiragadott példát említsek a sok látnivalóból!
Pihenjen meg nálunk!

.jpg)
.jpg)